Rendezvények

 

2011. első felében az MKSZ a korábbi évek gyakorlatát követve a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal (HITA), a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával, a Joint Venture Szövetséggel és más szakmai szervezetekkel közösen gazdaságpolitikai, külgazdasági összejöveteleket, relációs tájékoztatókat és konkrét üzletember-találkozókat szervezett. 2011-ben – többek között - Ázsia Konferenciát (részletek és beszámoló a Hírek rovatban), a HITÁ-ban közgyűlést Kerekes György elnökhelyettes előadásával és MKB-prezentációval), valamint nyílt elnökségi ülést szervezett az MKSZ (ez utóbbit Szilágyiné Bátorfi Edit KÜM főosztályvezető-helyettes előadásával.


MEGHÍVÓ

Az Európai Unió által kezdeményezett Duna makro-regionális Stratégia (EUSDR) ezelőtt lépett a megvalósítás szakaszába. (info: www.danube-region.eu) fél évvel

Ez úton tisztelettel meghívjuk a DaNet Konferenciára

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció határideje: 2012. 02. 15.

Meghívó

Invitation


A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködve ezúton meghívja Önt

Nika Gilauri

georgiai (grúz) miniszterelnök

Georgia gazdaságpolitikáját, üzleti környezetét és a magyar-georgiai együttműködési lehetőségeket

bemutató előadására.

(Az előadás nyelve angol, angol-magyar tolmácsolás biztosított)

Időpont:     2012. február 16., csütörtök 16:00-17:00

                     Regisztráció kezdete: 15:20

Helyszín:       Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), Könyvtárterem

                 1055 Budapest, Szemere utca 6.

A rendezvényen való részvétel térítésmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Részvételi szándékát kérjük az alábbi linken http://jelentkezesgruzia.questionpro.com található regisztrációs lap kitöltésével szíveskedjék jelezni legkésőbb 2012. február 13-án 16:00 óráig.

A helyek száma korlátozott, a regisztrációt a jelentkezés sorrendjében tudjuk fogadni.

 


E-SZÁMLÁZÁS 2012.

VÁLTOZÁSOK AZ ÚJ ÁFA TÖRVÉNY TÜKRÉBEN

Országos Konferencia

 2012. február 29. Szerda 10-15 óráig. Regisztráció 9 órától.

 BEST WESTERN HOTEL HUNGARIA * * * *

1074 Budapest, Rákóczi út 90.

 

 ÚJ SZAKKÖNYVEKÉRT KATTINTSON IDE !          HIRDESSEN A KONFERENCIÁN 

 

  

ELŐADÓINK A TÉMA SZAKTEKINTÉLYEI

 

10.00-12.00 Dr. Boros Richárd ellenőrzési főosztályvezető Nemzeti Adó- és Vámhivatal

13.00-15.00 Czöndör Szabolcs osztályvezető Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Ebéd 12.00-13.00 között a hotel éttermében.

 Akciós ajánlat: Ha a jelentkezése beérkezik 2012. február 22-ig,
a részvételi díj 19 900 Ft+áfa / fő helyett 17 900 Ft + áfa / fő.

Férőhelyek száma: 100 ; Szabad helyek száma: 19

 

 AJÁNLÓ ÉS TÉMAKÖRÖK

 Az új áfa törvény, továbbá az adótörvények változásai kihatással vannak az elektronikus számlázásra is. Előadóink részletesen kitérnek az e-számlázást érintő 2012. évi változásokra mind a jogszabályi, mind a technikai hátterét illetően.

Az e-számlázás jogszabályi háttere – megváltozott áfa irányelv, áfa törvény, számviteli törvény és értelmezésük  * E-számlázáshoz kapcsolódó rendeletek: e-számla rendelet, archiválási rendelet, konverziós rendelet * Elektronikus aláírás közösségi keretszabályai * Elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatások * Adóhivatal és az e-számlázás * E-számlázás technikai háttere – e-számla kibocsátásának típusai * A PKI és EDI számlák gyakorlati bemutatása * EDI rendszer alkalmazásának előfeltétele * Okiratok megőrzése * Digitális archiválás szabályai * E-számlázás ellenőrzése – az ellenőrzés főbb irányai, ellenőrzés menete, ellenőrzési tapasztalatok * Konzultáció

INFORMÁCIÓK ÉS JELENTKEZÉS

Résztvevőinknek a rendezvény témájában a helyszínen oktatási segédanyagot és jegyzetet adunk.

Elhelyezés: Kényelmes ülőhelyekkel és jegyzetelésre alkalmas asztalokkal berendezett konferenciateremben.

Ellátás: Kávé, frissítők, reggeli sütemények. Ebéd 12.00-13.00 között a hotel éttermében.

Részvételi díj ebéd nélkül:

19 900 Ft+áfa / fő

18 900 Ft+áfa / fő: kettő vagy több főjelentkezése esetén;

16 900 Ft+áfa / fő: törzsügyfél-kártyatulajdonosoknak!

Parkolási lehetőség: A hotel parkolójában a Munkás utca felőli mélygarázsban vagy az Alsóerdősor és a Szövetség utcai parkolóházban 300 Ft/óra térítés ellenében.

 AZ EBÉD KÜLÖN IGÉNYELHETŐ,
melynek 3800 Ft + áfa költségét a számlán külön sorban közvetített szolgáltatásként számlázzuk.

 

Jelentkezési feltételek: A jelentkezés, fizetési kötelezettséget von maga után. Lemondást legkésőbb a rendezvény előtti 3. munkanapig írásban fogadunk el, ezt követő lemondás esetén a részvételi díj 50%+áfa költségét technikai díjként számlázzuk. A részvételi díjat számlánk alapján kérjük, hogy számlaszámra való hivatkozással utalja. A rendezvény napján a regisztrációnál KP fizetés is lehetséges, ezt kérjük, a jelentkezési lapon előre jelezze! A jelentkezés elfogadásáról visszaigazolást küldünk. A törzsügyfél-kedvezmény igénybevételéhez a kártya sorszámát kérjük megadni. Ennek elmulasztása esetén utólag a kedvezmény érvényesítésére sajnos nincs lehetőség.

 

JELENTKEZÉSI ADATOK

 Jelentkezni lehet: CONFORG Oktató és Tanácsadó Kft. 1325 Budapest, Pf. 378; Tel: 230-5302;
Fax: 230-4252; E-mail: conforg@conforg.hu;Internet címünk: www.conforg.hu

 

 AZONNALI JELENTKEZÉS 

 

A rendezvény címe: E-számlázás 2012.

Ebédet kérek (igen/nem):

Jelentkező(k):

Beosztás:

Vevő neve:

Címe:

Telefon:

Fax:

E-mail:

Törzsügyfél-kártya szám:

Kérjük jelezze, ha vegetáriánus étkezést kér:

Kérjük jelezze, hogy a részvételi díjat átutalással vagy készpénzben a helyszínen kívánja kiegyenlíteni:

 

 SZAKKÖNYVEK          HIRDESSEN A KONFERENCIÁN (kattintson ide!) 

 

Tisztelettel:
Kovács Zoltán
igazgató
Conforg Kft.
conforg@conforg.hu
www.conforg.hu


Tisztelt Partnerünk!

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal, HITA tisztelettel meghívja Önt a február 16.-án megtartandó Gépipari Ágazati Napra

(helyszín: 1055 Budapest, Honvéd utca 20.)


Témakör: Technológiaexport, uniós és unión kívüli exportlehetőségek, új finanszírozási források

Célszektor: egyedi-, élelmiszeripari- és gabonatechnikai gépgyártók ill. (technológiai vonalba beilleszthető) mezőgépgyártók, mezőgazdasági technológia exportőrök, integrátorok. Energetikai és vízgép gyártók.

Program


8:30 – 9.00 Regisztráció
9.00– 9.05 Bödőcs Róbert, HITA Üzletfejlesztési Főosztályvezető Megnyitó, üdvözlő beszéd

Blokk 1. EU-n belüli lehetőségek


9.05 – 9.25 Dr. Haidegger Géza, MTA SZTAKI tudományos főmunkatárs, GTE
A fenntartható, versenyképes és magas hozzáadott értékű gyártás technológiái, mint a jövő európai gyárainak várható jellegzetességei
9.25 – 9.45 Vántora Virág, Nemzeti Innovációs Hivatal
K+I lehetőségek, brüsszeli elérésű EU-s források
9.45 – 10.10 Európai Innovációs és Technológiai Intézet
EU-s fórumok, együttműködési lehetőségek Magyarország és a régi EU tagállamok között, Horizon 2020 keretprogram, konkrét EU-s projektek finanszírozási lehetőségei
10.10 – 10.20 Markocsány Gábor, HITA gépipari tanácsadó
Összefoglaló, kapcsolódás a HITA külpiaci stratégiájához, 2012. évi ágazati programjaihoz.
10.20 – 10.30 Kérdések - válaszok

10.30 – 10.50 Kávészünet

Blokk 2. EU-n kívüli lehetőségek


10.50 – 12.15 Vitényi Péter, Külügyminisztérium, NEFE Főosztály
Nemzetközi Fejlesztés, új piaci lehetőségek, konkrét projektek, ENSZ, Világbank, EU források
12.15 - 12.35 Dr. Koppány György, Vitafort Zrt, K+F igazgató
Nemzetközi projektek menedzsmentje, „Best Practice”, aktuális projektek a mezőgazdasági és élelmiszeripari technológiák területén.
12.35 – 12.55 Bodnár Balázs, evopro Kft. ügyvezető igazgató
Az evopro Kft. projekttapasztalatainak ismertetése nemzetközi porondon általánosságban, projektek analógiáján
12.55 – 13.05 Markocsány Gábor, HITA gépipari tanácsadó
Összefoglaló, kapcsolódás a HITA külpiaci stratégiájához, 2012. évi ágazati programjaihoz.
13.05 – 13.15 Kérdések – válaszok

13.15 – 15.00 Állófogadás, networking

A programra regisztrálni az alábbi linken lehetséges:
http://gepipariagazatinap.questionpro.com

Üdvözlettel:

Markocsány Gábor
tanácsadó

 


Hogy készül a kockázati tőke piac 2012-re?  
 
2012. február 16-án a HVCA és az M27 ABSOLVO közös üzleti rendezvényt szervez Budapesten, mely a tőkebevonás gyakorlati kérdéseit járja körbe.

Amennyiben Önt is foglalkoztatja, hogy a banki hiteleken túl milyen további lehetőségek léteznek, melyek lökést adhatnak cége növekedésének, a rendezvényen minden kérdésére választ kaphat. Az előadók a tőkebevonás területén tapasztalt tanácsadóként, finanszírozóként és ügyfélként gyakorlati, praktikus tanácsokat adnak azzal kapcsolatban, hogy mirekell figyelnie egy tőkebevonási tranzakciónál, a tőkealap-kezelők hogyan reagáltak a válságra, 2012-ben hogyan érdemes egy cégnek befektetőt keresnie, mikre érdemes figyelni, és mi a sikeres tranzakció kulcsa?

Bővebb információ és jelentkezés a rendezvényre: http://www.m27absolvo.hu/rendezveny-hvca-2012

Meghívó

Jelentkezési lap


 Élelmiszeripari Export Workshop
                                                             
Az Export Kooperáció 2012. február 23-án Budapesten rendezi meg második workshopját, melynek célja a külpiacra érett élelmiszeripari termékeket gyártó cégek teljes körű tájékoztatása és a külpiacra lépés folyamatának bemutatása.

Amennyiben Ön is az élelmiszeriparban tevékenykedik, fontolja meg az új piacok meghódítását 2012-ben! Az Export Kooperáció szakértői átfogó segítséget nyújtanak vállalkozása számára a külpiacra lépés közben várható kihívásokban.

Bővebb információ a workshopról: http://m27absolvo.hu/rendezvenyek/466/ii-export-workshop-%E2%80%93-2012-februar-23-/

Meghívó

Jelentkezési lap


MŰHELYTANULMÁNY-VITÁK

A TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KMR-2010-0005 projekt, II. A nemzetközi gazdasági folyamatok és a hazai üzleti szféra versenyképessége c. alprojekt keretében  végzett kutatómunka első eredményeit összegző műhelytanulmányok vitájának idejéről, helyéről itt adunk hírt. A tanulmányok is itt érhetőek el az elkövetkező hónapokban.  

Az üzleti szféra műhely Vállalatirányítás és szervezetalakítás kutatócsoportja

2012. január 18-án, szerdán  9.00 - 12.30 között tartja műhelyvitáját

Helyszín: E. 118.2

9.00  Drótos György - Móricz Péter: Az információmenedzsment és a versenyképesség kapcsolata 9.40  Dobák Miklós - Antal Zsuzsa - Vaszkun Balázs: Tradicionális versus innovatív társaságirányítási és szervezeti formák
10.20 Kávészünet
10.30  Milicz Ákos: Vállalati kontroll-tevékenység a versenyképesség szolgálatában
11.10  Varga-Polyák Csilla: Magyar tulajdonú vállalatok versenyképessége kínai piacokon
12.10-12.30  A vita lezárása, kötetlen beszélgetés

2012. január 17. 9.00-12.00 óra között

A magyar vállalatok nemzetközivé válása c. kutatócsoport tanulmányait ismerhetik meg az érdeklődők.

Helyszín: E 307

9.00 -  Kazainé Ónodi Annamária: A magyarországi exportáló vállalatok teljesítményének jellemzői
9.30 - Kocsis Alexandra: Vállalatok nemzetköziesedése klaszterekben
10.00 - Kozma Miklós - Könczöl Erzsébet: A rendszerváltás után alapított és nemzetközileg sikeressé vált magyar vállalatok versenyképessége

c. tanulmányok vitájára kerül sor

*****

Az üzleti alapfolyamatok (termelés és logisztika) kutatócsoport második műhelyvitáját 2012. január 16. 13.00-18.00 között rendezzük meg.

Helyszín: E 118.2

13:00   Demeter Krisztina és Szász Levente: A válság hatása a termelési tevékenységre 
13:40   Matyusz Zsolt és Demeter Krisztina: A kontingenciatényezők hatása a vállalati termelési gyakorlatok és  a működési teljesítmény kapcsolatára, különös tekintettel a válság szerepére
14:20   Demeter Krisztina és Szász Levente: A makrokörnyezet és a szolgálatosodás összefüggései - európai és magyarországi termelővállalatok szolgálatosodása
15:00   Gelei Andrea: Logisztikai képességek fejlődése a Versenyben a világgal kutatási program felméréseinek tükrében
15:40-16:00 Kávészünet
16:00   Gelei Andrea, Losonci Dávid, Báthory Zsuzsanna és Toarniczky Andrea: Leadership jellemvonások és lean menedzsment – elmélet és gyakorlat
16:40   Losonci Dávid: Emberi erőforrás menedzsment gyakorlatok a lean termelési rendszerben
17:20   Demeter Krisztina és Szigetvári Csenge: A globális termelés és a versenyképesség

*****

2012. január 12-én (csütörtök) 13.00-16.00 között az alábbi tanulmányok prezentációjára és vitájára kerül sor.

Helyszín: E 118.2

Esse Bálint: A beszállító-kiválasztási folyamat szerepe és stratégiái
Wimmer Ágnes - Csesznák Anita - Mandják Tibor: Üzleti kapcsolatok - vállalati szemléletmód és gyakorlat
Mandják Tibor - Wimmer Ágnes - Juhász Péter: Üzleti hálózatok - Hálózati pozíció és versenyképesség

*****

"Gazdaságpolitika" műhelyünk  kutatási eredményeibe tekinthetnek be, amennyiben elfogadják az alábbi, 2012. január 11-ére szóló meghívásunkat.


  9:00 - 10:30    Boda György: Maradunk a periférián, vagy fölzárkózunk?
11:00 - 12:30    Ádler Judit: A foglalkoztatás szerkezeti keretei és Ádler Judit – Stocker Miklós: A foglalkoztatás szerkezeti keretei és kompetencia alapú, output orientált oktatás az ideális foglalkoztathatóság érdekében
13:00 -14:30     Kállay László – Michalkovné Szakács Katalin: KKV-szektor: versenyképesség, munkahelyteremtés, szerkezetátalakítás
15:00 -16:00    Révész Tamás: A magyar gazdaság versenyképes szerkezeti átalakulásának lehetséges változatai 

(Mellékletek: 1. sz. , 2. sz., 3. sz. 4.sz.)

16:00 -17:00    Hüttl Antónia: termelékenység a magyar gazdaságban című tanulmányok prezentációjára és vitájára kerül sor.

A műhelyvita helyszíne: E 118.2

*****

2012. január 10-én (kedd) 10.00 órakor

Filyó Janka: A KKV-k számviteli beszámolási rendszere című tanulmányát ismerhetik meg. 

Helyszín: E 317.2

*****

2012. január 10-én (kedd) 13.00-17.30 között az E 118.2. sz. teremben

az Üzleti alapfolyamatok és funkciók versenyképesség befolyásoló szerepe

nevet viselő kutatócsoport műhelytanulmányai közül az alábbiak megvitatására kerül sor:

13.00 - Nagy Judit - Venter Lóránt:  Az ellátási lánc tudatos folyamat- és kockázatmenedzsmentjének hatása a teljesítményre
13.40 -   Kiss János: Vállalati versenyképesség és innováció

14.20 -   Vörösmarty Gyöngyi - Kiss János: Beszállítók és a beszerzés a vállalati innovációban

15.00 - Szünet

15.10 - Vörösmarty Gyöngyi - Dobos Imre: Fenntarthatóság a beszerzésben

15.50 - Tátrai Tünde - Fábián Boglárka:  A hazai vállalatok elektronikus beszerzés iránti nyitottsága

16.30 - Vörösmarty Gyöngyi: A beszerzés helye és szerepe a kis- és középvállalatok gyakorlatában

 *****

 Az üzleti szféra műhely Vezetés és döntési rendszerek kutatócsoportja

2012. január 9-én (hétfő) 13 órától tartja műhelytanulmányainak vitáját.

Helyszín: E 118.2

13.00-13.15    Zoltayné Paprika Zita: Vezetési és döntési rendszerek a versenyképesség szolgálatában - vitaindító
13.15-13.45    Zoltayné Paprika Zita - Szántó Richárd: Menedzsment képességek és döntéshozatali közelítésmódok longitudinális elemzése a versenyképesség kutatások alapján  13.45-14.15    Derecskei Anita - Nagy Viktor - Zoltayné Paprika Zita: A kreativitás megítélése HR szemszögből  
14.15-15.00    Derecskei Anita - Nagy Viktor- Zoltayná Paprika Zita: A kreativitás megítélése a hallgatói versenyképesség szempontjából
15.00-15.30    Kávészünet
15.30-16.00    Restás Ágoston:  A 2010-ik évi észak-magyarországi árvizek tapasztalatai a többoldalú érintettség szemszögéből
16.00-16.30    Wimmer Ágnes - Csesznák Anita: Mit mérünk és hogyan? - vállalati teljesítménymérés szemléletmódja és eszköztára a döntéstámogatás tükrében
16.30-17.00    Matolay Réka - Pataki György - Szántó Richárd: A felelős döntések hatótényezői

******

Az üzleti szféra műhely Pénzügyi kutatócsoportja műhelyvitát szervez

2011. december 14-én (szerdán) 14 órakor

a Fővám téri épület 277.1-es termében.

14.00 órakor Juhász  Péter mutatja be Kazainé Ónodi Annamáriával közösen írt A hazai vállalatok pénzügyi teljesítményének alakulása 1994 és 2009 között című műhelytanulmányát.

Ezt követően a kutatócsoportban született cikkek prezentációjára és vitájára kerül sor. A cikkek egy része már megjelent szakfolyóiratokban, más része megjelenés alatt áll.

Az alábbi felsorolásban a szerzők közül csak a cikket bemutató kolléga nevét tüntetjük fel.

14.30 Berlinger Edina: Tőkeáttétel és versenyképesség
15.00 Csóka Péter: Optimális tőkeallokáció nem likvid portfólióknál 

          Tőkeallokációs módszerek és tulajdonságaik a gyakorlatban

15.30 Naffa Helena: Magánnyugdíjpénztárak befektetései
16.00 Dömötör Barbara: A profitmax forward ügylet
16.30 Fazakas Gergely: Adóoptimalizálás és osztalékfizetés
17.00 Juhász Péter: Mérlegen kívüli tételek a hazai vállalatoknál 2001-2009

*****

A nemzetközi folyamatok c. műhelyben készült Internationalisation (Transnationalisation) of the Enterprise Sector című műhelytanulmány vitájára

2011. december 1-jén 17.00 órakor

a Budapesti Corvinus Egyetem (Fővám tér 8.) 2001. sz. tanácstermében kerül sor.

*****

Úgyszintén "A nemzetközi folyamatok műhely"  kutatási tevékenysége  eredményeként készültek

Magas István  "Világgazdasági folyamatok és nemzetgazdasági alkalmazkodás 2001-2011: fejlett országok (USA) és Magyarország esete"

valamint

Kutasi Gábor-Vigvári Gábor-Dani Ákos  "Nemzetgazdasági versenyképesség: elmélet, mérés, esettanulmányok"

című műhelytanulmányok.

A tanulmányok vitáját 2011. december 5-én (hétfőn) rendezzük meg az egyetem Fővám téri épületének 297. sz. tanácstermében.

*****

Az üzleti szféra és a versenyképesség c. műhely, Marketing és vállalatközi kapcsolatok c. kutatócsoport műhelytanulmányait

2011. december 5-én (hétfőn), 8.00- 12.45 között vitatjuk meg

a Budapesti Corvinus Egyetemen, (1093 Budapest Közraktár u. 4-6.) C épület 205-es termében.

A megvitatásra kerülő tanulmányok alább érhetők el:

Mitev Ariel- Bauer András: A válság hatása a vállalatok marketingtevékenységére

Gyulavári Tamás- Csepeti Ádám- Nagy Gábor: A piacorientáció hatása a vállalati versenyképességre

Kenesei Zsófia- Gyulavári Tamás: A marketingeszközök alkalmazásának hatása a versenyképességre

Bauer András- Agárdi Irma: Értékesítési rendszer és exporttevékenység szerepe a versenyképességben

Gáti Mirkó- Kolos Krisztina: Az e-business és a vállalati versenyképesség összefüggései

Somogyi Ildikó: Az online-fogyasztók elégedettségmérésének hatása a vállalatok versenyképességére

A Versenyképesség Kutató Központ új könyvet jelentetett meg A MULTINACIONÁLIS VÁLLALATOK HATÁSA A VERSENYRE ÉS A VERSENYKÉPESSÉGRE címmel.

A könyv letölthető az EREDMÉNYEK menü alól.

 

RENDEZVÉNYEK,  lényegesebb ESEMÉNYEK 2011.

dátum, megnevezés
01.14.- MGYOSZ mb. Duna Stratégia
01.20.- MGYOSZ-Csúcstalálkozó: Fejlesztéspolitika
01.25.- VKI, EU-Iparpolitika
01.26.- Pásztor Kft.- MKSZ - Ázsia Európa felé tart c. konferencia (Kína,D-Korea)
02.02.- Mb. Botos Balázs helyettes át.-nál
02.10.- Mb. Botos Balázs helyettes át.-nál
02.22.- NGM: III. Külgazdasági Kerekasztal mb.
03.09.- KKVHÁZ – Tájékoztató a Szlovák Gazdaságról
03.17.- KOTRA-MKIK: Tájékoztató az EU-Korea szab.ker.megáll.ról
03.21.- Mb. Nemzeti Külgazdasági Hivatalban
03.24.- MGYOSZ-Csúcstalálkozó: Adósság, felelősség, megújulás
03.24.- Térségi Info.Kp: ÚSZT aktuális pályázatai
03.30.- KKVHÁZ-HJF: A felsőoktatási képzés és a hazai kisvállalatok szakember igényei
04.06.- KÜM: Bazsó Csaba előadás – ker.- korlátozó intézkedések
04.06.- JVSZ-MKSZ: Gazdasági ösztönző pénzügyi eszközök...
04.13.- ICC-VT ülés
04.14.- MFOR: pályázati konferencia
04.20.- BKIK-ÉVOSZ: Ausztriai munkavállalás
04.21.- MGYOSZ-Csúcstalálkozó: Tarlós Istvánnal
04.26.- Mb. KÜM - Bátorfi Edit főov.asszonynál
04.27.- KÜM: A Visegrádi Alap pályázati lehetőségei
05.03.- Tájékoztató új KGSZ kiküldöttek számára (ITDH-ban)
05.05.- MKSZ elnökségi, konferencia és közgyűlés
05.10.- Pásztor Kft.-MKSZ - Ázsia Európa felé tart c. konferencia (India)
05.17.- Danube.net megbeszélés
05.18.- BKIK Török üzletember-találkozó
05.19.-20.- „Africa Summit” a Zsigmond Király Főiskolán
05.20.- ICC közgyűlés
05.25.- MIGSZÖV közgyűlés,  előadó: Bazsó Csaba főtitkár
05.27.- JVSZ Közgyűlés
05.30.- MTTESZ közgyűlés és előadás Dienes Ohm Egon
05.31.- HITA üzleti reggeli
06.08. - Mb. HITA -Bödöcs Róbert úrnál
06.15.- Kibővített elnökségi ülés
07.01. - MGYOSZ csúcstalálkozó
07.06. - MGYOSZ elnökségi ülés
07.29. - MKIK Algéria információs nap
08.03. - Portugáliai KGSZ kiküldött bemutatkozása
08.11. - MKIK Szaud-Arábia és Omán információs nap
08.31. - HITA kiküldöttek felkészítése, előadó: Bazsó Csaba
09.23. - HITA – KKV hét nyitó rendezvény
09.28. - MKIK Invest-in-Med információs nap
09.29. - MAGEOSZ elnökségi ülés
10.04. - MGYOSZ/Privát Profit/MKSZ - Üzleti siker az USA-ban konferencia
10.05. - Pásztor Kft. - Ázsia Európa felé tart: Kína
10.07. - HITA – KKV hét záró rendezvény (Szfhv.), BKIK – MÜSIAD török delegáció fogadása
10.18. - OECD-HITA-IM kerekasztal megbeszélés
10.27. - MGYOSZ közgyűlés
10.28. - MKSZ-elnökségi ülés
11.08. - NGM Wekerle-terv tájékoztató
11.09. - BKIK – WCN, biztosítás, szabványosítás konferencia
11.9/11. - Corvinus Egyetem: TÁMOP projekt a versenyképességről
11.14/15,21/28. - Parlament Európai Ügyek Bizottsága, főtitkár
11.16. - MGYOSZ konferencia a közbeszerzési törvény változásairól
11.22. - Pásztor Kft: Kezünkben a jövőnk konferencia
11.23. - HITA: India, Gundel Étterem
11.30. - MATISZ: E-learning konferencia

 

Magyar Külgazdasági Szövetség

1012 Budapest, Kuny Domokos u. 13-15.
Tel.: (36-1) 355-4858; Fax: (36-1) 355-8219
E-mail: mksz@kulkerszov.hu

Webdesign: 2KAL KFT